kikeletovi
KIKELET
 
Köszöntelek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Huncutkodom
 
Életképek 2021 - 2022.
 
Életképek a szabadban 2021 - 2022.
 
Játszom
 
Kirándultunk 2021 - 2022
 
Ünnepeltünk 2021 - 2022
 
Témanapok 2021 - 2022.
 
Pihengetek
 
Színeseink 2021 - 2022.
 
Gyűjtögetek
 
Gyerekszáj
 
Tester
 
Szerk.

 
Január-Boldogasszony hava

 

 

JANUÁR

Boldogasszony hava

Az újév kezdetéhez fűződő hagyományaink főként a család szerencséjét, egészségét, gazdasági életét kívánták megalapozni jóslással, varázslással és egyéb bűvös mesterkedésekkel.

 

lődeink úgy tartották, hogy ha újév napján babot, borsót, kukoricát, lencsét esznek, az sok pénzt hoz az esztendőre. Mint minden ünnepnek, az újévnek is megvoltak a hagyományosan megengedett és tiltott ételei. A kenyeret főétkezéskor egészben tették az asztalra, hogy az év minden napjára jusson a családnak belőle. Húsfajták közül pedig disznó- vagy malachúst ettek, mert a röfi előtúrja a szerencsét.

 

Újévi szokás a kongózás. Igen elterjedt szokás volt egykor a kongózás, csergetés, zajkeltés ostorokkal, kolompokkal, kereplőkkel. Szilveszter és újév napján főként a pásztorok és a béresek kolompokat rázva, ostort pattogtatva nagy zajt csapva indultak felébreszteni az alvó állatokat, hogy azok a másik oldalukra forduljanak. A gazdák abban bíztak, hogy ettől egészségesebbek lesznek, jobban gyarapodnak, szaporodnak az újévben.

Az emberek köszöntőket mondtak. A köszöntők megegyeztek abban, hogy mindenütt csak férfiak, legények, fiúk mondták házról-házra járva, asszonyok, leányok soha. A házigazdák pedig mindenütt megajándékozták a jókívánságok hozóit.

 

 

 

  

 
Dejtári Kikelet Óvoda
 
Dokumentumok
 
Galéria
 
Szép napot!
 
Betekintő
 
Eseményeink
 
Ovi Morzsák
 
Szakmai közösségünk
 
Tehetségműhelyek
 
Továbbképzések
 
Alapítványunk
 
Fejlesztéseink
 
Barátkozunk
 
Szülői Böngésző
 
Ötlettarisznya
 
Nézelődöm
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Örültem Neked
Indulás: 2008-02-27
 
Tikk-Takk
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre